24. fejezet (Daphne)

Elszabadul a pokol..
A KÖVETKEZŐ RÉSZT 1 KOMMENT UTÁN PUBLIKÁLJUK!

Homályos volt a látásom, mégis megtaláltam a lépcsőt, hogy letámolyogjak a nappaliba. A tévé maximum hangerőn üvöltötte a híreket éppen, de nem érdekelt. Már vagy öt órája napja ment, mert a csendben paranoiás lettem. Bár alapból is az voltam. A kezemben a whiskeyvel dőltem le a kanapéra, nem zavartattam magam, hogy az üveg szája nyitva, és a lábamra folyik az alkohol. A figyelmemet próbáltam a tévére összpontosítani, bár semmi sem ment egyszerűen. A legjobb az volt, amikor beleestem a medencébe. Az igazán vicces volt. Bár, a hajgumim azóta sincs meg. A híradóban épp egy kaliforniai földrengésről meséltek, képet is mutattak. Rendkívül untatott, de kikapcsolni vagy felmenni nem volt erőm, mivel a szédülés lassan maga alá gyűrt. Lehunytam a szemem és erősen meghúztam az üveget, olyan hévvel, hogy a nagy része kifolyt a számból, de nem érdekelt. A lelkem mélyén tudtam, hogy ez nem a megfelelő hely, hogy tinédzserkori alkoholizmusba süllyedjek, mégsem érdekelt. Ha a fiúk felajánlották, hogy lakhatok itt, viseljék el a következményeit. Érzékeltem valamennyit abból, hogy a téma változott egy kicsit. Kinyitottam a szemem, és kirajzolódott egy tüntető tömeg képe valahol.. Közép Európában? Fel nem tudtam fogni, hogy az brit híradó miért a közép-európai diákok senyvedését és a kaliforniai strandok lerombolódását közvetíti. Fel nem tudtam fogni.. Ismét lehunytam a szemem, kortyoltam egyet és igyekeztem a tévét figyelmen kívül hagyva aludni. A lábam ragadni kezdett a ráfolyt piától, a tévéből bömbölt a reklám, de én nem akartam mást, mint a fájdalomtól megszabadulva aludni. Aludni és aludni, utána pedig éjjel nappal bulizni. Éles csipogás ütötte meg a fülem, ami a tévé felől jött. Elhajítottam a kezemben tartott üveget, ami - a csörömpölést kivéve - semmi változást nem okozott, morogva felkeltem és elindultam. Valószínűleg belerúgtam valamibe rohadt keménybe, és sikerült egyszer megcsúsznom és erősen bevágnom a koponyám a padlóba. Ez egy időre kiüthetett, mert amikor magamhoz tértem, a tévén sport ment. Kúszni kezdtem a fény felé, ami kicsit morbidul hangzott, de nekem nem, hiszen a fény a televízió volt. A mellette lévő polcról jött a csipogás, már emlékszem. Legalább öt percbe telt, míg feltornáztam magam álló helyzetbe, és csak utána tudtam az időnkét felvillanó telefonomat a kezembe venni. Nagy nehezen feloldottam, és a felvillanó fénytől muszáj volt lehunynom a szememet és hátrálnom. A telefont elejtettem, és én is csak a polcban tudtam megkapaszkodni. Lehajoltam, hogy felvegyem, és végre meg tudtam nézni a szenvedéseim okát. Egy sms volt, Liamtől.
" Akarsz látni ma a tévében? Este hétkor fogunk menni az egyesen. Szeretlek! "
Elgondolkoztam, hogy melyik csatornán is áll a tévé, majd beugrott, hogy az egyesen. Megfordultam, és ledőltem a kanapéra. Vagyis csak hittem, hogy a kanapéra, mert a földön landoltam. Az ütközés határozottan megviselte a bordáimat, de valahogy eljutottam a kanapéig és vártam. A tévé alatti digitális órára siklott a tekintetem, és megállapítottam, hogy kettő egész perc múlva hét óra. Felsóhajtottam, és teljesen random elkezdtem hadonászni a kezemmel, mert.. mert nem volt jobb dolgom. Bevágtak egy reklámot, és mire felfogtam, hogy a fiúkról szól, el is kezdődött a műsor. A műsorvezető bejelentette, hogy a One Direction lesz műsoron, én pedig a részegségemhez képest gyorsan felkaptam még egy üveg piát, hogy elfojtsam a fájdalmamat, ha szükség lenne rá. Elindult a műsor, bevonultak a srácok. Fókuszáltam, hogy kiszúrjam Liam alakját. Leültek és mosolyogtak. Minden olyan boldognak hatott. Egy pillanatra kiéleződött a látásom, szinte megfeledkeztem a részegségről és észrevettem magam. Alkoholtól bűzlöm, a házban mindenhol alkoholos üvegek, és valószínűleg depressziós vagyok. Elképzeltem, milyen arcot vágnának a barátaim, a szüleim, ha így látnának. Undorodnának tőlem. Liam kiadná az utamat, Lillian is. Egyedül lennék. Erre a gondolatra rám tört a sírhatnék. Nem akartam elgyengülni, így ittam még jó pár korty piát. Ettől 'kicsit' kidőltem, mert valami szünetféleségben ébredtem fel. Zsibbadt volt a testem, nem éreztem a karjaimat, vagy akár a lábaimat. Sőt, gondolkozni is alig tudtam. Majd, mint egy villámcsapás, a műsor folytatásával az én látásom is ismét tiszta lett. Hirtelen minden részletet láttam, felfogtam. És azt is, ahogy Zayn oldalán Lilly is belép a stúdióba. Láttam, ahogy viccelődnek, beszélgetnek, és olyan dühroham tört rám, hogy ismét elhajítottam az üveget. A földön csattant egy nagyot, majd ezer darabra tört, és az alkohol egy tócsát kezdett alkotni. Mit sem törődve az üvegszilánkokkal, amik a talpamba álltak, átrohantam a tócsán, fel az emeletre. Néhányszor elbotlottam, de nem álltam meg, csak rohantam. Berontottam a vendégszobámba, és megálltam a szoba közepén. Sikítani akartam, meg is tettem. A lábaim felmondták a szolgálatot, és a földre estem.
- Fáj, állítsd le.. fáj.

written by Daphne.