Teljes nyugodtsággal nyúltam el az ágyamon, ugyanúgy, ahogy minden szombat reggel, a semmittevő elégedettséggel. A párnámba fúrtam a fejem, amikor a mellettem álló éjjeli szekrény idegesítő berregésbe, majd zúgásba kezdett és a telefonomból bömbölni kezdett a LWWY. Arcom összerándult, de legbelül elkezdtem énekelni a jólismert szöveget. Mielőtt nagyon belelendültem volna beazonosítottam a képernyőt, Daphne hívott fel, naivan gondolva, hogy már fent vagyok. Igyekeztem a legkedvesebb hangomon szólni hozzá, elvégre mégiscsak jóindulatból keresett.
- Jó reggelt! - szóltam bele némi flegmaságot hagyva a hangszínemben.
- Lil... 20 perc múlva a Nando'snál? - lelkendezett akár egy kisgyerek. Biztos voltam benne, hogy valami híre van, ezért hatalmas sóhajjal ültem fel lelökve az összes párnámat az ágyról.
- Kizárt. Nem készülök el addig. És amúgy is... mit akarsz már ott megint? Nekünk sosincs szerencsénk - nyögtem fel mártírkodva, de addig nyaggatott, amíg szép lassan felöltöztem, és elindultam az ismert dél-afrikai restaurantba. Mázlistának éreztem magam, hogy közel laktam ahhoz az étteremhez, ahol az eddigi legtöbben látták Niallt, de most legkevésbé sem volt kedvem odamenni. Mindig hajszál pontosan nyitás után tele volt az étterem, sorba kellett állnunk, és Daph folyamatosan Liam után koslatott. Próbáltam ráébreszteni, hogy fizikai képtelenség, hogy valaha is látjuk őket, akár 200 méteres távolságból,de nem akartam lelombozni az eltántoríthatatlan directioner barátnőmet. Így ismét mentem, úgy, hogy a szüleimet ismét csak cetlin keresztül értesíthettem,mert még aludtak. Viszont áldottam érte, hogy megóvott a reggeli társasozástól az öcsémmel. Kissé feldobódva érkeztem meg az étkezde elé, ahol Dee türelmetlenül rázogatta karóráját a sor kellős közepén állva. Integetett felém, kezében egy kuponos füzettel, amit általában nonstop magánál hordott vészhelyzetek esetére. Kellemetlenkedve sasszéztam be mellé, elviselve a tömeg morgását, és kishíján bealudtam, mikor hatalmas ováció keletkezett mögöttünk. Valakit eltapostak a tolakodók? Fapofával és szinte teljesen egyszerre pillantottunk hátra de mögöttünk az emberek helyett csak hátsókat, és villanó telefonvakukat láttunk. Miután minket is eltapostak az előttünk állók, mi is odatömörültünk nézni, hogy ezúttal mi felkapottabb, mint a Nando's.
- Leeyum!
- Nialler!
- Zaaaayn! Hazza! Boobear! - a tömegből elfojtott sikolyokat, majd öt kimagasodó srácot pillantottunk meg, akik udvariasan eltolták maguktól a telefonokat, és válaszoltak minden kérdésre.
- Lilly! Ez a One Direction! - az arcomhoz kaptam. Nem mondod Daphne? Szerinted még nem esett le? Nem méltattam szóval, hanem magam után rángattam még mindig fáziskéséses barátnőmet, és el sem hittem, hogy a másfél éve dédelgetett álmunk végre valóravált. Másfél éve jártunk a Nando'sba és többnyire csak a legolcsóbb kaját vettük meg közösen, de akármennyire kis adagra telt csak, mindig a lehető leghosszabb ideig húztuk az étkezést, HÁTHA. És most itt vannak. Hitetlenkedve figyeltem a csaknem másfél méteres távolságban álldogáló Zaynt, aki éppen kapott egy szabad percet az őt ostromozók között. Úgy látszott, hogy Lou örvend a legnagyobb tiszteletnek, ezért kihasználtam a lehetőséget. Épp határozottan elléptem volna Daph mellől, amikor megfogalmazódott bennem, hogy igazság szerint az sem tudom mit mondjak. Legyek sablonos és érjem be egy 'kérhetnék egy autogrammot meg egy fotót?' szöveggel, vagy legyek egyedi és váljak maradandó emlékké?! Késő volt gondolkodni, a lábaim magamtól elvittek Zayn Malik elé, és már röpke 40 centi sem volt köztünk. Mereven bámultam barna szemeibe, amelyek szinte egy perc alatt kipöccentettek a lelki egyensúlyomból, csak arra tudtam koncentrálni, hogy nehogy meghallja a sztereóként kalapáló szívemet.
- Szia DJ.. izé szóval, helló Zayn - helyesbítettem, folyamatosan elhúzódva a tekintetétől. Közben a szemem sarkából láttam, hogy persze Daphne is sorrakerült, de nem tudtam tovább figyelni, hogy milyen szerencsével járt, mert hirtelen meleg érintést éreztem a jobb vállamon. Zayn a vállamat fogja - s ez elég volt ahhoz, hogy az elájulás kerülgessen, láttam, hogy az ajka formál nekem valamit, de a gyomromban repkedő lepkék egyszerűen nem hagyták, hogy meg is halljam a szavakat. Végre összeszedtem magam, majd koncentráltam arra, hogy mit mond.
- Ne izgulj, szépségem - mosolygott rám, nem veszítve el hidegvérét. Talán nem én vagyok az első idióta, beijedt rajongója, aki nem tud semmit sem kinyögni. A kezembe nyomott egy aláírt fotót, majd rámmosolygott és odafordult a többi rajongóhoz, aki már türelmetlenül várta mögöttem, hogy mikor kerül sorra. Szánalmas semminek éreztem magam, aki le lett pattintva időhiány miatt egy aláírt fotóval. Ilyet venni is tudok. Én élményt akartam, beszélgetni Zaynnel, úgy, ahogy mindig is terveztem. Fogadni mertem volna, hogy Daphnek minden simán ment, Liam biztosan bájos lánynak tartja, nem egy rakás szerencsétlenségnek, mint Zayn engem. Komoran szemügyre vettem az aláírásomat leülve a Nando's egyik asztalához, kihasználva, hogy már nincsenek ezren előttem a sorban. Ekkor pillantottam meg a fénykép hátulján valami különlegeset, ami eddig elkerülte a figyelmemet. Hiszen ezek számok. Ez egy telefonszám, alatta pedig betűk. Édesistenem! Ez Zayn telefonszáma! Zilálni kezdtem, majd izgalmamban belemarkoltam a szívószálakba, amik az asztalon sorakoztak, és azokat szorongattam, miközben hevesen csipkedtem a karomat.
Hívj fel, szépségem - az utolsó szó már az ő hangszínén csengett a fülemben, majd miután az euforikus döbbenetemből feléledtem, kipillantottam a tömegre. Daph még mindig a sorban vergődött, a fiúk pedig beszélgetésbe elegyedtek a tulajjal, miközben én kikértem magunknak a szokásos fogást, de éreztem, hogy most nem lesz szükség arra, hogy sokáig együk.
written by: Lilly
véleményt/építőkritikát kérek minden részre ! köszönöm. <3
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése